Egyesületünk megalakulása óta számos közösségi kezdeményezést valósított meg, megteremtve ezzel működésének tárgyi feltételeit. 1982-1983-ban tagsága építészek és képzőművészek bevonásával felépítette a Gébárti Kézművesek Házát, mely akkor a 2. olyan népművészeti alkotóház volt, amelyik megteremtette a tárgyi feltételeket a közösségi hagyományőrzéshez. A Gébárti Kézművesek Háza további műhelyeinek kialakítása is megtörtént az elmúlt évtizedekben az egyesület és a tagsága közreműködésével. Több népművészeti szakág részére alakítottunk ki műhelyeket: Fazekas műhely, Szálasanyag műhely, Kovács műhely, Gatter műhely, PANORÁMA Népművészeti Galéria, "Tetőtől-talpig" Viseletkészítő Bemutató Műhely. A műhelyeken kívül olyan közösségi alkotások létrehozása is megtörtént a szakmai működésünk és egyesületünk cél szerinti tevékenysége során, mint az 1996-ban elkészített honfoglaláskori nemez sátor és a 2019-ben átadott Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékpark.

Az egyesület alapszabályban rögzített cél szerinti tevékenysége, hogy múzeumi gyűjteményekben feltárja a zalai települések kézműves örökségét, az egyesület tagsága azt feldolgozza és közkinccsé tegye, eredményeit publikálja. E cél érdekében egyesületünk az elmúlt évtizedekben több szakkönyvet, katalógust, ismeretterjesztő kiadványt készített el és tett elérhetővé mind a népművészeti szakma, mind a szélesebb társadalmi körök számára.

Kiadványaink:

Hetési női viselet és hímzések - 1999. (dr. Kerecsényi Edit néprajzkutató Muraszombati Múzeumi gyűjtése alapján)

Hetési férfi viselet - 2001. (dr. Kerecsényi Edit néprajzkutató Muraszombati Múzeumi gyűjtése alapján)

Katalógus a Népi Design- a Legjobb Ajándéktárgyak Nemzetközi Kézmúves Pályázatára érkezett munkákból - Katalog izdelkov Mednarodnega razpisa " Ljudski Design" za najboljse rokodelske izdelke - darilne predmete 2010.

Népi Design kiadvány 2010.

Hetés - egy nehézsorsú néprajzi tájegység népművészeti kincsei 2019. - a hasonló című, a múzeumi tárgyi anyagot és a népművészek tárgymegújító törekvéseit bemutató - kiállítás ismeretterjesztő, tudásátadó katalógusa

A Pannónia csipke története és mai újravirágzása Zalában - 2021 Román Andrásné Népi iparművész kutatómunkáján és munkásságán keresztül a Pannónia-csipke történetének, elkészítésének publikálása

A kéregedény készítése - 2021. Jankovics Tamás a Népművészet Mestere munkásságán és alkotásain keresztül a kéregedény készítés elsajátításához szükséges oktatási segédanyag publikálása

Annak érdekében, hogy a magyar népi tárgyalkotó kultúránk a jövő generációi számára is fennmaradjon, azaz egyrészről láthatóvá és megismerhetővé váljanak a jövőben is a népművészeti értékeink, másrészről folyamatosan legyen művelője is azoknak a kézműves technikáknak, melyek ismerete és gyakorlata szükséges a hagyományos és modern népi iparművészeti alkotások elkészítéséhez számos célkitűzést tettünk és valósítunk meg az elmúlt 39 évben.

Nemzetközi együttműködésben vettünk részt két pályázat lebonyolításában.

A SI-HU 1-1-004 Operatív Program Szlovénia-Magyarország (2007-2013) Rokodelska Akademia - Kézműves Akadémia szlovén határon átnyúló pályázat keretében kiemelten foglalkoztunk a népi iparművészet területén a termékfejlesztéssel, pályázatot írtunk ki alkotóink részére, termékpalettát állítottunk össze a fejlesztéssel megvalósított iparművészeti tárgyakból, tárgyegyüttesekből. Ide kapcsolódott be a szálasanyag feldolgozás témakörét kiemelten kezelve 5 éven át a Szálasanyag Műhely kialakítása és működtetése, valamint ebben a szakágban OKJ képzés lebonyolítása és az utánpótlás nevelés.

Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében megvalósuló CultuREvive Tour Projektben vezető partnerként vettünk részt. A projekt során a a horvát és magyar hagyományokat ismertettük meg egymással, közös szakmai programokat és közös rendezvényeket szerveztünk.

Egyesületünk tagja és együttműködő partnere a Népművészeti Egyesületek Szövetségének. A kezdetek óta részt veszünk a Mesterségek Ünnepén, képviselje Zala megye népművészeti kultúráját, népművészeink szakmai tudásával a Kárpát-medence tárgyalkotó kulturális értékeit.

Számos országos és megyei rendezvényt szerveztünk (Zalaegerszegi Országos Fazekas Fesztiválok, Zalaegerszegi Faműves Pályázat és Kiállítás, Zalaegerszegi Faműves Konferencia, Népi Kézműves Szakképzési Konferencia).

Régiós partnerkért folyamatosan részt veszünk az országos szervezetek szakmai programjaiban (Élő Népművészet Kiállítások, Országos Gyermek- és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat és Kiállítások, Reformáció500 Pályázat és Kiállítás, KÉZ-MŰ-REMEK Kiállítás, Komatál Program, "Újra öltünk és örökítünk" program)

Az országos alkotópályázatokon való sikeres részvétel érdekében évközi szakmai továbbképzéseket szervezünk alkotóinknak, alkotócsoportjainknak.

2015-ben megalakult az egyesület alkotócsoportja Zalai Népi Design Stúdió elnevezéssel. A Stúdió számos országos pályázaton szerepelt, többször elismerő díjazásban is részesült.

A népművészek továbbképzése és a helyi népművészeti értékeink továbbéltetése céljából elindítottuk a Népi Kézműves Kurzus programsorozatunkat, melyben évi 6 alkalommal tartunk foglalkozásokat az ország bármely pontjáról hozzánk érkező népművészeknek és érdeklődőknek.

Közösségeket nem csak egyesületi tagságunkon belül, de a zalai településeken, valamint oktatási intézményekben is létrehozunk, illetve működtetünk szakköri formában. Területi munkánkat a Hagyományok Háza megyei hálózati partnereként végezzük 2017. óta folyamatosan. Elindítottuk Állomások-Értékek Vándorprogramunkat, melynek fő célja a Zala megye kistelepüléseinek értékfeltárása, a területi néprajzi gyűjtőmunka, a településekhez kötődő népi mesterségek iránti érdeklődés felkeltése, ennek nyomán a helyben történő visszatanítás lehetőségének megteremtése, alkotóközösségek létrehozása.

Folyamatosan élünk az adott pályázati lehetőségekkel.

A pályázati lehetőségeknek és együttműködéseinknek köszönhetően az utóbbi 2 évben hoztuk létre a PANORÁMA Népművészeti Galériát Zalaegerszegen a Gébárti Kézművesek Házában, melyben szakmai workhopjainkon túl minden hétvégén mesterség bemutatóval várják mestereink az érdeklődőket, elsősorban a helyi, zalai népművészeti értékek és az azokhoz kapcsolódó kézműves technikák bemutatásával. Emellett a galériában folyamatosan rendezzük meg vitrinkiállításainkat is. Jelenleg alakítjuk ki a "Tetőtől-talpig" Viseletkészítő Bemutató Műhelyt Zalaegerszegen.

2019-ben került átadásra szintén Zalaegerszegen a Gébárti-tó partján az a Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékpark, mely a világon egyedülálló módon mutatja be hazánk temetkezési kultúráját 106 db rekonsturált fa sírjel, valamint egy göcseji harangláb létrehozásával. Az emlékparkban 11 db kézi faragású pihenőpad is elhelyezésre került. Az emlékparkban elhelyezett kézműves alkotások a Zalaegerszegi Országos Fafaragó Táborokban, 6 év szakmai munkájával, 42 fafaragó keze alatt készültek el.

Számos helyi és megyei civil szervezettel, közművelődési intézménnyel, települési önkormányzattal, szakmai szervezettel hoztunk létre folyamatos szakmai együttműködéseket. Többek között a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával kötött együttműködés alapján támogatjuk egyesületi tagságunk kézműves vállalkozóvá válását, a kamara segíti képző- és minőségbiztosító tevékenységünket, az alkotók népi iparművész címhez való juttatását.

Tagjai vagyunk:

a Népművészeti Egyesületek Szövetségének

a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének

a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesületnek

a Zalai Falvakért Egyesületnek

Stratégiai együttműködő partnere vagyunk

a Hagyományok Háza megyei hálózatában

Tagjaink szakmai tagjai, tanácsadói

a Népi Iparművészeti Tanácsnak

a Magyar Művészeti Akadémiának

Együttműködő partnerei vagyunk

a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának

a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarának

a Keresztúry Dezső VMK Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház intézményegységének

Települési állandó partnerkapcsolataink Zala megyében

Alsónemesapáti, Gutorfölde, Nova, Szepetnek, Nagykanizsa


 

Zala Megyei Népművészeti Egyesület


Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Minden jog fenntartva 2021
Szerkesztő: Devecz Zsuzsi 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el